Üdvösség köszöntött a házra 

Üdvösség köszöntött a házra 

2017-05-09 10:28:14
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Metropólia
Átadták a Görögkatolikus Metropólia új hivatalát Debrecenben

A Görögkatolikus Metropóliát 2015. március 19-én alapította Ferenc pápa. Központjává Debrecent jelölte meg, főszékesegyházának pedig az Attila téri templomot tette meg. Az új egyházi központnak azonban ezidáig nem volt méltó hivatali székhelye a civis városban. Az egykori Hatvani István Kollégium épülete a Petőfi tér 8 szám alatt, már évek óta üresen állt. Csakúgy, mint a szomszédos régi, Debrecen szálloda is. 2015-ben ezt a két épületet adta át a város önkormányzata hasznosításra a görögkatolikus egyháznak. Felújításához jelentős anyagi támogatást nyújtott Magyarország kormánya. A Görögkatolikus Metropólia és a Hajdúdorogi Főegyházmegye hivatalainak helyet adó székház megáldásának és átadásának ünnepségét április 29-én tartották. A szertartásra Magyarországról és a környező országokból is érkeztek érsekek, püspökök és más egyházi elöljárók, köztük Sviatoslav Shevchuk ukrán görögkatolikus nagyérsek. A kormány, a politika és a közélet számos képviselője is részt vett az ünnepségen.

A Görögkatolikus Médiaközpont kisfilmje.

VEZETŐ HÍREK
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás

Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ MÉDIA
 
Üdvösség köszöntött a házra
VEZETŐ HÍREK
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás

Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...